Kezdőlap

et logo 230 2



A tanulmány egy folyamatban lévő terepkutatásra alapozva azt mutatja be, hogy a Csíkszentsimonban 2014-ben alakult Igazi Csíki Sör Manufaktúra esetében egy uralkodó államnemzet keretein belül a székely identitásszimbólumokhoz kapcsolt gazdasági márkázás és a helyi termékfogyasztás miként válik jelentős társadalmi és politikai többlettartalommal telítetté.

A helyi Manufaktúrában gyártott termékeknek mind előállítása, mind jellemzője és kommunikációja a székely etnikai csoporthoz igazított. Megalkottak, kitaláltak egy sörfőzési hagyománykezdeményt, melyet történeti tényezőkkel alátámasztva beépítettek, összekapcsoltak a kisebbségi nemzetkoncepcióval. A globalizációs folyamat és a mobilitás mint a multikulturalizmus felé vezető út egyre inkább felélesztette az etnicitásnak és az identitásnak a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális kapcsolatokban való megmutatkozását. Ebben a növekvő nemzettudatban, az identitáspolitikák megerősödésének a folyamatában a Csíki Sör mint par excellence nemzeti termék politikai és gazdasági eszközként is funkcionál, egyszóval egyfajta patriotizmust jelenít meg. A kutatás célja a mindennapi beszédkultúrában, a mindennapok világában jelen lévő helyi, „lenti” beszédmód és tudás feltérképezése, a csíkszentsimoni közösség szempontjának megismerése.

Kulcsszavak: székely kisebbség, identitásdiskurzusok, etnikai marketing, hagyomány, Csíki Sör

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022