A részben vagy egészben egzotikusnak tartott, külföldi eredetű alapanyagok, ételtípusok és főzési stílusok általános elterjedése a nyugati világban a kulturális globalizáció egyik legszembetűnőbb jelensége. Az élelmiszerkínálat multikulturális jellegű diverzifi kálódása összefonódik, egyebek mellett, a bevándorlás forrásainak eltolódásával és a bevándorlóktól tipikusan elvárt társadalmi beilleszkedés jellegének átalakulásával, a harmadik világ országaiba irányuló turizmus erősödésével és ennek médiareprezentációival, az egzotikus alapanyagok termelésével és kereskedelmével, továbbá a kulturális fogyasztás egészét érintő „mindenevés" (omnivorousness) jelenségével. Ezekhez hasonló globális folyamatok azonban már évszázadok óta alakítják az egymástól távol levő, de egymással viszonylag stabil kapcsolatban álló társadalmak, társadalmi csoportok táplálkozáskultúráját. A cikk a fűszerek, ezen belül a csípős fűszerek használatában megfi gyelhető változások elemzésén keresztül arra próbál választ adni, hogy mi jellemezte e kulináris globalizáció korábbi formáit és miben tértek el a maitól. Bemutatja a középkori fűszerhasználat sajátosságait és azt, hogy miben tért el a 17. századtól láthatóvá váló, és jelenleg ismét radikálisan átalakuló modern kulináris ízléstől, majd egyetlen fűszerre, az erőspaprikára koncentrálva egyrészt korai elterjedésének, másrészt egzotikus, illetve nemzeti fűszerré válásának folyamatát rekonstruálja.Kulcsszavak: fűszerhasználat, heterofíl diff úzió, kulináris ízlés, kulturális globalizáció, táplálkozáskultúra

A tanulmány teljes szövege (pdf)