Jelen tanulmány a lakóhelyi szegregáció különböző formáit vizsgáló kutatás keretében jött létre. Egy roma telepen élő nagycsalád nőtagjainak példáján keresztül mutatja be az ott élők helyzetét, különös figyelmet szentelve a térbeli elkülönülés és ezáltal a külvilágtól való elszakadás mikéntjének. Továbbá reflektál arra, hogy a szegregálódás milyen szerepet játszik a formális és informális mindennapi stratégiák kialakításában egy olyan kontextusban, ahol a kisebbségi roma csoport egy többségi magyar környezet peremén él. Az általuk épített barakkokat a polgármesteri hivatal nem legalizálta, így az ott lakók nem rendelkeznek hivatalos iratokkal. Ennek következtében a roma közösség tagjai nem találnak fizetett munkát, gyűjtögetésből, alkalmi munkából élnek; munkatapasztalataikra elsősorban a kizsákmányolás jellemző. Az elemzés bemutatja, hogy míg 1989 előtt a nagycsalád tagjainak – különösen az itt élő nőknek – az adaptációs stratégiáit a valamennyire formalizált, fizetett munka határozta meg (például dolgoztak a köztisztasági vállalatnál és a vasútnál), addig az 1990-es évek első felét követően az informális stratégiák jellemzőek.
Kulcsszavak: nők és munkaerőpiac, család, területi szegregáció, létfenntartó gazdaság.

A tanulmány teljes szövege (pdf)