Kezdőlap

et logo 230 2



Európa történetében az elmúlt évek migrációs folyamata a II. világháború óta eltelt időszak legnagyobb népességmozgással járó eseménye, amely 2015-ben látványosan jelentkezett Magyarországon is. A jelentős demográfiai mozgás fontos társadalmi reakciókat eredményezett, és különböző narratívák kialakulását segítette elő a civil és politikai-hatalmi erőtérben egyaránt. Hazánkban 2015-től a politikai diskurzus meghatározó témájává vált a menekültkérdés, a kormányon lévő pártkoalíció Európában az elsők között képviselte a szekuritizációs politikát. Ennek értelmében a menekültek veszélyforrásként jelentek meg, így a kormány az őket elutasító álláspontot artikulálta. Ennek ellenére a civil szférában megszerveződtek a menekültekkel szolidáris „grassroots” önkéntes csoportok, akik segítséget nyújtottak a Magyarországon áthaladó menekült tömegeknek 2015-ben.

Írásomban a magyarországi civil társadalmi szerepvállalás egy igen rövid ideig tartó, de nagyon intenzív megnyilvánulását mint az aktuális konfliktusokra adott társadalmi választ elemzem. Azt vizsgálom meg, hogyan zajlott a 2015-ös migrációs hullám alulról szerveződő válságmenedzselése Debrecenben. Kulturális antropológiai kutatásom debreceni menekülteket segítő önkéntesekkel készült félig strukturált interjúkra, kötetlen beszélgetésekre, valamint online és offline végzett résztvevő megfigyelésekre épül.

Tanulmányomban az önkéntesek motivációit, attitűdjét, közösségi felelősségvállalását, valamint önkéntes aktivitásukat szélesebb körű társadalmi-politikai feltételrendszerbe ágyazva elemeztem. A jelenség komplex, multivokális megvilágítását tűztem ki célul. Írásom első részében a debreceni menekültekkel szolidáris filantróp szerveződés kialakulási és működési sajátosságait elemzem, ezt követően az önkéntesség egyéni aspektusait veszem górcső alá, majd a civil önkéntes mozgalom társadalmi-politikai kontextusát megvizsgálva mutatom be a menekültek segítésének politikai interpretációit és annak az önkéntességre gyakorolt hatásait. Célom felvázolni a kortárs önkéntes jelenség egy szegmensét, annak érdekében, hogy értelmezési keretéül szolgáljon a közelmúlt civil szférát érintő jelenségeinek megértéséhez.

Kulcsszavak: kortárs önkéntesség, grassroots, civil szféra, társadalmi részvétel, filantrópia, menekültek segítése

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Aktuális szám


et2023 1

Az Erdélyi Társadalom folyóirat a következő nemzetközi adatbázisokban jegyzett:

ceeol logogesis

 proquest logodatacitemta konyvtar sitelogo

Index Copernicus

Részletes kereső

A folyóirat támogatói

et tamogatok 2019 1

 

BGA logo 2022