Részletek

Készült: 2020. február 21.

Az identitás két kardinális aspektusa a személyes és a szociális identitás. Előbbi az én folytonosságára, szervezettségére helyezi a hangsúlyt, utóbbi az egyén csoportazonosulásaiból indul ki. Szociális identitás lehet egy nemhez, kultúrához, nemzethez, etnikumhoz való tartozás kognitív és érzelmi viszonyulása, vagyis az adott csoport értékeinek, normáinak, ideológiájának az interpretációja. Fontos komponens még az azonosulás, önazonosság teljességéhez – az identitás alapelvek központi eleme – az önbecsülés érzése, mely más csoportokkal való összehasonlításban realizálódik.

Magyarországon a romák napjainkban is előítéletnek és diszkriminációnak vannak kitéve, ezért a saját közösségbe való fordulás, a kultúra és hagyományok fennmaradása, azoknak mély tisztelete fontos a számukra. Ugyanakkor, ha valaki valamilyen formában kikerül ebből a közegből – másik városba költözik, továbbtanul –, vagy egy olyan tapasztalati tudás birtokába kerül, ami által kénytelen megkérdőjelezni a szocializáció során elsajátított csoportnormákat, kirekesztődhet.

Kutatásunkban Baranya megyében magukat romának valló (N = 29, férfi = 14, átlagéletkor = 29,3 SD = 11,3; nő = 15, átlagéletkor = 33, SD = 16,5) középiskolás, egyetemista, dolgozó és szegregált településen élő romákkal beszélgettünk fókuszcsoportos módszerrel házasságról, nemi szerepekről, továbbtanulásról, előítéletről, vallásról és további különböző felmerülő értékekről. A vizsgálatból kiderült, hogy sok roma fiatalnak egyes értékekhez, tradíciókhoz már más viszonyulása van szüleikhez, nagyszüleikhez képest, ami a fent kifejtett elméleti koncepciók ismeretében – és a serdülő, fiatal felnőtt identitáskeresés fázisában és alapvető krízisében – igen nagy veszélyt, identitásválságot és gyökérvesztést vonhat maga után. Ezek a fiatalok etnikai identitásuk miatt a többségi társadalom felől diszkriminációra, megváltozott normáik, értékeik, gondolkodásuk miatt pedig saját közösségükkel, családjukkal kapcsolatban azonosulási nehézségekre számíthatnak.

Kulcsszavak: identitás; romaság; értékek; kirekesztődés; előítélet

A tanulmány teljes szövege (pdf)

Részletek

Készült: 2020. február 21.

Magyarországon évtizedek óta a csökkenő termékenység, a gyermekszám visszaesése figyelhető meg az országos adatok segítségével, ugyanakkor ez a tendencia nem egységesen érvényes. A korábbi kutatások egy része a különböző képzettségű emberek családalapítását összehasonlítva emeli ki a felsőfokú és a legfeljebb alapfokú végzettségűek közötti eltéréseket, míg mások azt hangsúlyozzák, hogy a lakóhely adottságai is befolyásolhatják a gyermekvállalás különbözőségeit. A tanulmány egy interjús kutatás eredményeinek felhasználásával mutatja be egy elszegényedett, elszigetelődött aprófaluban jellemző gyermekvállalási mintákat, kialakulásuk és fennmaradásuk okait és következményeit.

A településen élő fiatalok körében az első gyermekvállalás jóval korábbi életkorban jellemző az országos átlaghoz képest. A nők 15 és 20 éves koruk között, míg a férfiak 16 és 23 éves koruk között váltak szülővé. A párkapcsolat iránti igényük korai életkorban megjelent, de ezzel párhuzamosan nem
kezdődött el a szülővé válás vágya. Az első gyermekvállalás az esetek túlnyomó többségében nem tudatos döntés eredménye. Sokkal inkább az információk hiánya és/vagy a fogamzásgátlási eszközök elérhetetlensége miatt nem valósulhatott meg a családtervezés.

Kulcsszavak: családalapítás, gyermekvállalás, nemi szerepek, elszegényedett falu, területi szegregáció

A tanulmány teljes szövege (pdf)