A tanulmány a „United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért” című projekt keretében készült, amelyet a Gyulafehérvári Caritas – Szociális Gondozás iroda partnerségben a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munkásképző Karával, valamint a Maros, Hargita és Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságokkal és a Caritas Norvégiával közösen folytatott 2015 májusától 2016 decemberéig. Ezen írásunk célja elsősorban módszertani, azaz bemutatni két egymást kiegészítő makrostatisztikai index felépítését (anyagi depriváció- és munkanélküliség-index, illetve lakhatási deprivációindex) és ezek összevetését két hasonló jellegű indexekkel, pontosabban a D. Sandu (2002) által használt községszintű fejlődési indexszel és a Teșliuc, Grigoraș és Stănculescu (2016) által használt településszintű marginalizációs indikátorokról (2016). Mindhárom index által felvázolt kvantitatív képet összevetettük kvalitatív helyzetjelentésekkel, amelyek polgármesterekkel, iskolaigazgatókkal, szociális munkásokkal és mediátorokkal készült interjúkra és helyszíni megfigyelésre alapulnak. 20 székelyföldi községet látogattunk meg ezzel a céllal.
A kutatási kérdésünk arra keresi a választ, hogy az az indikátorrendszer, amely hivatalos statisztikai adatokon alapul, mennyire mutatja a szegény és/vagy marginalizált zónákat a kvalitatív módszerrel vizsgált, a terepen tapasztalható helyzethez képest, valamint a helyi, projektbeli tapasztalatok mennyire igazolták vissza a statisztikai adatok által mutatott helyzetet. Különös figyelmet fordítunk a hátrányos helyzetű romák által lakott falurészekre, illetve ezek társadalmi és területi marginalizált helyzetére.
Kulcsszavak: településszintű deprivációs index, roma hátrányos helyzet, Erdély, Székelyföld
