A szerzők – társadalomföldrajz szakos kolozsvári egyetemi oktatók – elemzésük során arra a következtetésre jutottak, hogy az erdélyi szórvány- vagy félszórvány magyarság arányainak és létszámának problémakörét árnyaltabban kell kezelni. Egyértelmű, hogy a szocialista iparosodás és falu-város migráció etnikai vesztesei az első világháború előtt még jórészt magyar többségű városok – 1956-ban még Kolozsvár, Bánffyhunyad, Nagyvárad stb. magyar többségűek, 2002-ben már csak Nagyszalonta és Érmihályfalva. Az eddigi etnikai kutatások figyelmét elkerülte az a tény, hogy létezik egy olyan községcsoportot, ahol a változások a magyarok arányainak kedvező módon zajlottak le. Erre a tényállásra a megfogalmazandó településstratégiáknak is építeniük kell. A vidéki magyarság etnikai térszerkezetének homogenizálása elsősorban a városi peremközségekben és az erőteljesen iparosított községekben ment át jelentésváltozásokon, de a hagyományos magyar etnikai szigeteken (Kalotaszeg, Mezőség) lehatárolhatunk egy olyan község csoportot, ahol a magyarok aránya erősödött.

A tanulmány teljes szövege (pdf)