Írásom egy nagyobb munka kezdeti fázisának terméke. Célom, hogy cáfoljam Pierre Bourdieu Férfiuralom című könyvének fő állítását, miszerint „a körülmények szembeszökő változása elfedi a viszonylatok folytonosságát”, vagyis azt a tényt, hogy az elmúlt ezer évben a férfi és a nő közötti „különbség struktúrája változatlan maradt.” Tézisem, hogy a nyugati világban a férfiuralom kikristályosodott mintázatai számottevően átalakultak az elmúlt bő fél évezredben. Amellett kívánok érvelni, hogy a középkortól a 20. századig terjedő időszakban a hegemón maszkulin diszpozícióknak a társadalmi átrendeződésekkel szorosan összefüggő, jól beazonosítható, egymásra épülő relacionális rendszere alakult ki, amelyek egyre összetettebb alakzatokat hoztak létre. Először az egész vállalkozásom szempontjából meghatározó elméleti referenciák főbb elemeit foglalom össze, majd a középkori hegemón beállítódási forma, a lovagi maszkulinitás strukturálisan meghatározott főbb elemeit vázolom föl. Végül a páros harcok példája segítségével a maszkulin diszpozíciók hosszú távú átalakulásának dinamikáját igyekszem szemléltetni.
Kulcsszavak: hegemón maszkulinitás, longue durée, erőszakkontroll, lovagi habitus, archaikus libido dominandi, Elias, Connell, Bourdieu
