Általánosságban a magyar oktatási rendszer (a határon túli területeket is beleértve) nem tartozik Európa legjobbjai közé. Ezt különféle tesztek, vizsgálatok (pl. PISA) eredményeiből láthatjuk, ahogy azt is, hogy nagyon sok tehetséges gyereket nagyon korán elveszít a társadalmunk. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az iskola, azon belül a pedagógus nem igazán tudja kezelni a tanulók között fennálló különbségeket, különösen, ha azok nyelvi eredetűek. Ez szoros összefüggésben áll a pedagógusok által végzett mérési-értékelési tevékenységekkel, eljárásokkal, ugyanis azokat számos tényező befolyásolja és torzítja. Az ilyen esetekben a legsúlyosabb probléma, hogy az értékelés nem a mérni kívánt tudást tükrözi vissza (azaz nem valid), hanem a pedagógus erről a tudásról alkotott részben vagy teljes egészében fiktív elképzelését. Ennek egyik jellemző altípusa, amikor a tanár – általában tudtán kívül – a számonkért tananyag helyett a tanuló nyelvi képességeit méri és értékeli, így nyelvi alapon előnyös vagy hátrányos helyzetbe hozza a tanulókat különféle nyelvi jegyek, jellegzetességek mentén.
A tanulmány egy nyelvi diszkriminációt vizsgáló, négy ország és több mint 500 magyar szakos tanár bevonásával készült kutatás romániai részeredményeiről kíván számot adni. Az eredmények – ahogy a többi részminta (Ukrajna, Magyarország és Szlovákia) esetében is – azt bizonyítják, hogy a vizsgált tanárok nyelvi attitűdje nagymértékben meghatározza az általuk végzett pedagógiai értékelést.
Kulcsszavak: nyelvi diszkrimináció, nyelvi előítélet, nyelvi hátrány, pedagógiai értékelés
